Nagymellek nagyduma

Fura kérdés ez a hit dolog nálam. Nem tudom mit higgyek magamról. Elmesélem mi történt velem néhány éve. Otthon tettem-vettem, amikor csengettek. Kikukkantottam a leskelődőn, és idegen fiatal srácokat láttam. Rögtön felmerült bennem a gondolat, hogy jöttek megtéríteni. Abban az időben valamiért lépten nyomon meg akartak téríteni. ( Biztos látszott rajtam, hogy szükségem lenne rá, ha nem akarok pokolra jutni.) Szélesre tártam előbb az ajtóm, majd a szám, és széles mosoly közepette sajnálkozó képet vágtam, és köszöntem.
-Sziasztok! Ugye nem akartok megtéríteni? Bocsi, de nem vagyok rá kész. -A srácok biztosítottak arról, hogy szó sincs róla, mire megnyugodtam, és gondoltam, hogy bevágódok:-Gondolom nincs is olyan sok időtök, hogy jó embert csináljatok belőlem. Összenéztek, majd ki tudja mit gondoltak valójában legbelül, kifelé mosolyogtak és elmondták, hogy egy kérdőívet szeretnének kitölteni teljesen hétköznapi témákról, mint a szeretet, a család, stb. Oké, mondtam, és hellyel kínáltam őket a bárpultnál, eléjük tettem egy-egy pohár kólát, és vártam, hogy belecsapunk a lecsóba.
Elindult a kommunikáció, én őszinte válaszokat adtam, amikor jött a következő kérdés, hogy vallásos vagyok-e. Ekkor nem tudtam se köpni, se nyelni. Vallásos nem vagyok, de hiszek valamiben, vagy valakiben, de nem érdekelnek a templomok, sem a papok. Végig pörgettem az agyamban, hogy miként jöjjek ki jól és őszintén ebből.
-Ha megengeditek, elmondom milyen vagyok, és döntsétek el ti, hogy vallásos vagyok-e. Beleegyeztek, bár furcsállották.
-Nos, nem járok templomba, haszontalan semmittevésnek gondolom. Helyette körbe nézek, és észre akarom venni, hogy kinek adjam át az ülőhelyet a villamoson, buszon, kinek segítsek cipekedni. Legkedvesebb szívemnek amikor látok egy idős embert, aki kevéske nyugdíjából ritkán vehet banánt, húst, vagy egyéb finomságot, mert a rezsi és a gyógyszerek elviszik a pénzét, ami kevés marad, azt be kell osztani. Látom, hogy néz valamit a pultban, vagy a zöldséges standon, aztán elfordítja a fejét, hogy ne fájdítsa a szívét. Én pedig bedobom a kosaramba, és vigyázva arra, hogy meg ne alázzam, meg ne sértsem, kezébe adom, mert megvettem neki. Ezek a pillanatok a legszebbek. Amikor megdöbben, hogy emberi gesztussal van dolga. Jó szándékkal. Én pedig mihamarabb lelépek, hogy minél rövidebb ideig érezze magát kellemetlenül. Ez nem tartozik senkire, csak kettőnkre. A papok nem érdekelnek, mert ők is emberek, ők is vétkeznek, és azt gondolom, nekem másik vétkező, bűnös lélek ne mondja meg mit gondoljak, mit tegyek, és ne tolják az orrom alá a perselyt, ha akarok adni, akkor megvárom míg magamra maradok, és adakozok amennyit tudok, vagy akarok. De akkor amikor én elérkezettnek látom az időt. ha nem akarok, nem adok. Ha látom, hogy össze esik valaki, nem fordítom félre a fejem, mondván, biztos részeg, hanem megnézem, megkérdezem segítsek-e. Szeretek adni, örömet szerezni, sokszor ezt nem hálálják meg, sőt. De nem azért adok, hogy kicsikarjak vele valamit. Adok, mert adni akarok, adni tudok. ha nem tudok, nem adok. De van valami amit mindig és mindenkinek mindenkor adni tudok. Ez a szeretet. A szeretet túlcsordul bennem, a világot képes lennék átölelni, szeretetre buzdítani. Rengeteg van belőle, és nem fogy ki. Mindig vannak olyan szituk, olyan emberek, amik, és akik újra és újra feltöltenek. Nagyjából ennyi. Nos, mi a véleményetek?
A két fiatal fiú összenézett, majd néhány pillantás váltás után, egyszerre bólintottak igent. Ekkor az egyikük megszólalt:-Az az igazság, hogy elveinkkel ellentmond, de egyértelműen vallásos vagy. Nem azok az igazhitűek akik a templomban egymás kezét fogják, és imádkoznak, majd kilépve egymást eltiporják, közönyösek mások iránt, hanem akik érzéseikben gazdagok, empatikusak, és segítőkészek. Te ilyen vagy.
-Akkor ezt írjátok be - mondtam. Aláírtam a papírokat, elbúcsúztunk, és becsuktam mögöttük az ajtót. Ez a lakás, már nem ugyanaz volt mint látogatás előtt. Én sem ugyanaz voltam már, de nem tudtam még róla, csak azt éreztem, valami változott. Nyugodt voltam, megkönnyebbült. De nagy változás csak sokkal később, 2-3 éve történt. de ez egy újabb történet. Azt gondolom, hogy elég érdekes, elég furcsa, mondhatnám bizarrrr....