Álmomban egy irodában voltam titkárnő, és valamit kerestem, talán villanykapcsolót. De nem láttam szinte semmit. Tapogatva haladtam a fal mentén, többször sajnálkozva azon, hogy miért nem látok. Amikor az egyik szobából elfojtott indulat és sírás hangja szűrődött ki. Tudtam, hogy a főnök van bent és a szeretője. A főnök egy agresszív, nagyképű, ellentmondást nem tűrő, közép magas, köpcös pali, a szeretője egy szőke hosszú hajú, szép arcú és jó alakú csaj. A neve Judy volt. Nos Judyt nem szerettem, kifejezetten ellenszenves volt valamiért, de sajnáltam őt, mert tudtam mi a konfliktus oka. Judynak volt egy gyönyörű, szőke göndör hajú, öt év körüli kisfia, aki nem ismerte az igazi édesapját, mert titok volt mindenki előtt az apa személye. A főnököm talán szerette is Judyt, de birtokolta azt tudom. Minden szigorú eszközt bevetett a lánynál, hogy el ne árulja az igazi apa kilétét. Azt akarta, hogy a kisfiú őt tudja az apjának, és a lánnyal egy család legyenek, gondolom addig, amíg neki kedvére való a dolog.
Berobbantam az ajtón hozzájuk, bár tudtam, hogy ez tilos.
Mindketten meglepődtek, ezt kihasználva elkaptam Judy karját, és kiráncigáltam az udvarra. Gyönyörű rét volt inkább, mint udvar. Nem messze játszott a fia, akinek arany haján pajkosan táncolt a napfény, és a fiú arca ragyogott, ahogy nézett egy fess férfit, aki számomra ismeretlen volt. Ez a férfi nagyon jóképű, csinos, magas volt, olyan típus aki a kalandfilmekben a hősöket személyesíti meg. Minden nő elolvadt tőle. Az arca számomra sunyinak tűnt, szeme ravaszságról árulkodott. Nem voltam bizalommal vele szemben. De amikor Judyt megpillantotta, lobogott benne a tűz, a tiszta szerelem lángja. Ez az érzelem megváltoztatta véleményem, s arra gondoltam, hogy milyen ostoba voltam amikor a külső alapján ítéltem meg őt, hisz csupa érzés, csupa gyengédség. Judy félénken, édesen elpirult láttán, de arcán felfedeztem egy nagy adag félelmet, mert attól félt, hogy a főnök észreveszi érzelmeit.
Valóban észrevette a lány zavarát, megérezte, hogy most komoly baj van, veszélybe került a viszony. Váltott eddigi hangnemén, és negédesen, szinte könyörgőn szólt a lányhoz.
- Ne tedd, nem teheted velem, velünk! Ő az én fiam, mindent megadok nektek, ne hallgass senkire! Gyere ide, kérlek!
Judy rá nézett, majd az ismeretlenre, aztán a fiára, legvégül rám. Ekkor hozzá léptem, és azt mondtam neki: - Judy, itt a fiad, nézd meg jól! Ő a te fiad, ő a mindened, csak ő a fontos! A kisfiú kezét megfogtam és az anyja elé állítottam, hogy szemtől szembe lássák egymást. - Nem tagadhatod le a múltad, nem hazudhatsz sem a fiadnak, sem másoknak, legfőképp magadnak! Ne tedd tönkre azokat akiket szeretsz, s akik viszont szeretnek!
Szinte hisztérikus hangon kiabáltam, mert láttam a vívódást, láttam a félelmet, a szerelmet, a szenvedést, és nem engedhettem, hogy az agresszív főnök felülkerekedjen a lányon, a gyereken, s az idegen férfin, aki sejtésem szerint az édesapa lehetett. Mert ez az érzés egyre erősebb lett bennem. Judy elbizonytalanodott, és csak ezt hajtogatta zokogva, könnyei ömlöttek: - Nem mondhatok semmit, nem mondhatom meg az igazat! Megígértem, hogy a családja ne tagadja ki, soha nem árulom el neki!!!
Dühöt éreztem, haragot a főnök iránt, az ismeretlen férfi családja iránt. - Nem érdekes Judy! -üvöltöttem. - El kell mondanod az igazat! A fiadnak joga van tudni ki az apja, és joga van tudni az édesapának is az igazat! Ugye ő az édesapa? - mutattam az ismeretlen férfire, aki meglepetten figyelte a történéseket. Hol rám, hol Judyra, hol a kis Kriszre nézett. Láttam rajta, hogy meglepődött, nem tudta mit gondoljon, mit higgyen. Szerette volna ha valóban az övé ez a gyönyörű gyermek. Krisz figyelte a felnőttek beszédét, sodródott az árral, de kora ellenére kezdte megérteni miről van szó. Édesen félrebillentette fejecskéjét, és a napsütés miatt hunyorogva nézte azt a valakit, aki talán az édesapja. Judy arca pillanatok alatt különböző változásokon ment át. A főnökre nézett megkeményedett vonásokkal, dacosan, elszántan, és megsemmisítőn. Aztán fiát vette szemügyre ellágyult vonásai szinte símogatták a gyermeket. Majd az ismeretlen férfire nézett, és gyönyörű arca szerelemről árulkodott, szemeiben a szerelem izzott. Ezután mint aki észhez tért rám nézett, hálát és megkönnyebbülést láttam rajta. Lassan kinyitotta száját, és azt mondta nekem:- Köszönöm!
A gyermekkel leültem a fűbe, és bő szoknyám szétterítettem, zsebkendőt vettem elő, kifújtam az orrom, és addig gyűrögettem a papírzsepit, míg egy kis golyó nem lett. Boldog voltam, boldog volt a kissrác, boldog volt Judy és az ismeretlen férfi, aki mint kiderült az édesapa. Csak a főnök volt haragos, akin dühösen elviharzott. A fiatal párra pillantottam, akik átölelve álltak, szerelmesen, és meglepett, hogy a férfi sírt. Nagy könnycseppek gurultak le az arcán. Benyúltam a bő szoknyám zsebébe, és adtam neki egy zsepit. Ennek így kellett történnie. Elégedetten, mosolyogva néztem körül, és úgy tűnt, mintha Spanyolországban vagy Mexikóban történt volna mindez. Arra emlékszem, hogy gyönyörű érdekes motívumokat, falakat láttam magam körül. Mosolyogva ébredtem fel, mert elrendeztem a dolgokat, elhagyhattam az álom világot.
