A fájdalom mély melyet érez a szív,
a gyász, a belső magány bánatra hív,
szomorúan lehajtott fejjel ölelni kereszted,
hulló könnyek között suttogni nevedet,
minden sóhaj érted siklik az égre,
itt maradtam magam a szenvedésbe,
lelki gyötrelem lett hűséges társam,
nem találom helyem ebben a világban,
kérdezlek de választ nem kapok tőled,
nem hallok már hírt többé felőled,
néhány fénykép maradt s az emlékek,
melyek mindennap vissza-vissza térnek,
könnyben ázó szemekkel nézek fel az égre,
s kereslek árván a nagy messzeségbe. (saját)
