A testépítés nekem azt jelenti, hogy a test építése. De mielőtt belekezdünk, gondoljuk végig mi a teendő. Először a belbecs, aztán jön a külcsín.
Először tehát a belső világunkat kell rendbe rakni, a lelkünket kell gyógyítani, az érzéseinket magunkkal szemben, és másokkal szemben, a világgal szemben is.
El kell tudnunk engedi a berögzült rossz dolgokat, elhunyt szeretteinket, a múltat akár jó, vagy rossz volt. A jelen a fontos, és majdan a jövő. Most kell jól érezni magunkat, nem a múltban, s még nem érezhetjük magunkat a jövőben sem. A jelen a minden.
Én az édesanyám utoljára a patológián láttam holtan, előtte a kórházi ágyon. Nekem kellett látnom Őt, mert el akartam engedni. Magam miatt. Sikerült. Ha úgy emlékeznék rá, ahogy életében láttam mindig, akkor nem tudnám jól kezelni a halált. De láttam a porhüvelyt, a visszavonhatatlan állapotot, s az élet velejáróját, a halált. Elfogadtam azonnal. Ez az élet rendje. A halál nem tabu, ugyanúgy nem tabu, mint a rák, vagy a szex. Én beszélek mindenről, elfogadom amit a karmám által magamnak okoztam. Az anyu is úgy halt, ahogy élt. Bizony követett el nagy hibákat, mint mindannyian, és tudnunk kell, hogy minek mi a hosszútávú hatása testünkre és szervezetünkre. Persze nem volt könnyű, s most is nehéz, de a magam érdekében mielőbb a helyére kell tennem a dolgokat, és hozzá fogok a gyógyításomhoz. Nem írtam rosszul, nem a gyógyulásomhoz, hanem a gyógyításomhoz. Mert magam kell magamnak meggyógyítanom. Ezt azzal kezdem, hogy a lelkem, a gondolataim, az érzéseim letisztázom, s minden erőmmel meg akarok gyógyulni.
Biztos vagyok a dolgomban, mert eddig minden alkalommal rendbe raktam magam, felálltam, és folytattam az utam. Ha a boldogságomhoz, az egészségemhez kell, megválok azoktól az emberektől, emlékektől, és tárgyaktól, akik, vagy amik meg akarnak ebben akadályozni.
A lakásom kitatarozom, virágokkal díszítem (természetesen élőkkel, de nem szúrós kaktuszokkal), a szekrényekből az összes ruhát kipakolom, és egyenként újrahajtogatva visszateszem a helyükre. Nem sokára úgy is pakolnom kell, mert ősszel elteszem a nyári rucikat, és kéz alá pakolom a melegebbeket. Tavasszal fordítva, a melegeket pakolom el. Veszek néhány új tárgyat a lakásba, és az ágyam is átpakolom máshova. Ezután továbbra is mindennap portalanítok, porszívózok, a matracom is, és minden nap megfordítom, a takarót és lepedőt kint kirázom, felfrissítem. Nálam ezzel kezdődik a dolog. Szükségem van a tisztaságra, hogy ne lássak rendetlenséget és port, mert az elvenné a kedvem. Mivel mindennap megcsinálom a szekrénypakolást kivéve, így kb. fél óra alatt végzek. Természetesen az életem újrakezdésénél (jelképesen), mindig a legszebb függönyt teszem fel frissen átmosva. Ezután egy nagy fürdés jön, a kád szélére helyezek néhány mécsest, és elgondolkodok. Gondolok halottaimra, szeretteimre, barátaimra, és félelmeimre. Hangosan felsorolom mi bánt, mi okoz félelmet, aggódást, szorongást, és ezeket elengedem. Többször kimondom hangosan őket, és elengedem őket. Pár hét, néha párnap után, már érzem, hogy könnyebb a szívem tájékánál, nem szorítanak érzések, kezdek felszabadulni. De ehhez nagyon kell akarnom.
Amikor ezzel megvagyok, kibékülök magammal is. Megbeszéljük én meg magam, hogy legalább mi tartsunk össze. Hisz mi örökre össze vagyunk zárva. Amikor felfogjuk mindketten, hogy ez jó lesz nekünk :-))), akkor jön a külső. Vele együtt a sport, mint már írtam másik cikkemben, én a konditermi edzést imádom. A súlyok szinte kinyomják belőlem a maradék feszkót. S ahogy haladok az edzésekkel (először heti három nap, majd mindennap 2-3 óra), úgy érzem magamban az erőt, az önbizalom visszatérését, a magamratalálást.
Ha valaki kipróbálja a trükköm, és sikerülni fog neki is, annak örülni fogok. Minden ember megérdemli, hogy boldog legyen. De ahhoz tennei kell, nem repül a szánkba semmi. Maximum motorozás közben a bogarak.
Jó tatarozást belül, és kívül egyaránt.
